A Medo fül- és testgyertyák története

Az első tapasztalatom a testgyertyákkal akkor volt, amikor a köldökömnél égettem egyet. Olyan érzést keltett bennem, mintha valaki fekete köpenyt húzott volna ki a bőröm alól, és az egy gyertyalánggal távozott volna. Ján Melich-nek hívnak és ez az én történetem, ami egyben a Medo márka létrejöttének útját is feltárja.

Eltelt már néhány év azóta, hogy felébredtem, és elindultam egy spirituális utazáson, amelyen vezetőim irányítanak, és mutatják az utat. Egyesek szerencsének, mások véletlennek, de én sorsnak nevezném.

Az asztalos munkától a fül- és testgyertyák gyártásáig

Huszonöt éven át a saját asztalosipari cégem részeként tevékenykedtem. Folyamatos rohanásban voltam, túlterhelt a munka, amelyben évek óta nem leltem az örömöm. Olyan állapotba kerültem, amelyen változtatni kellett. Így hát annak a körnek köszönhetően, akikkel életem kereszteződött, betekintést nyertem az alternatív gyógyászatba. Több képzésen is részt vettem, és elkezdtem tanulni, hogyan hasznosítsam a természetet az egészség érdekében.

Elkezdtem gyertyákat készíteni és különböző sodrási variációkat és technikákat tesztelni. A folyamat kezdetétől fogva minden egyes gyertya átmegy a kezemen, a vászon kivágásától kezdve a csomagba helyezésig. Elbűvöl a viasz gyönyörű illata és a nagy nyugalom, ami készítésük során átjár.

Az érzelmi gyertyaterápia

Néha egy kérdés is elég ahhoz, hogy tudatosítsuk min megy keresztül az életünk. A gyertyáknak köszönhetően megtanultam jobban hallgatni és megérteni nem csak a környezetemet, hanem magamat is. Bevezettem az érzelmi gyertyaterápia kifejezést, amely ennek felismerésén alapszik.

Gyertyázáskor gyakran enyhül a feszültség, a félelem és a stressz. Ezért szeretek alkalmazásuk során kérdéseket feltenni, majd hallgatni. Sokszor, miután hangot adtunk szorongásunknak, megtaláljuk a választ arra, hogy mit tegyünk az állapottal. Minden fájdalom egy figyelmen kívül hagyott érzelmet képvisel. Ezt az érzelmet elég megérteni, átérezni és tisztázni.

A gyertyák csak természetes anyagokból készülnek

Kinyitom az ablakot és berepülnek. Méhek repülnek be a műhelyembe, ahol megérzik a viasz és a gyanta édes illatát. A fül- és testgyertyák csak természetes alapanyagokból készülnek. A méhviaszt is közvetlenül szlovákiai méhésztől vásárolom. Bár a gyanták messziről származnak, azokat is szlovák beszállítótól szerzem be. A gyártás során igyekszem hozzájárulni a helyi kézművesek támogatásához is.

Nagyon régóta foglalkozom a megfelelő vászon kiválasztásával, amit egy cseh beszállítótól szerzek be. A megfelelő minőségnek köszönhetően a gyertya nem fröcsköl, a kémény nem repül el és nem esik le. A gyertyákhoz olyan összetevőket is adok, mint a sárkányvér (folyékony nedv), a kurkuma (por), a kender (levelek és tobozok), a tömjén (zúzott olibanum gyanta). Ezeket a kombinációkat erejük és pozitív tisztító, harmonizáló hatásuk miatt választottam.

A jövőre nézve

Célom, hogy a gyertyázási technikát elterjesszem az emberek között és megmutassam, hogy a fájdalom tabletták nélkül is kezelhető. A Medo fül- és testgyertyák természetes módot nyújtanak a fájdalom kezelésére. Ezért is örülök minden megrendelésnek és együttműködésnek azokkal az emberekkel, akik hajlandóak voltak beépíteni gyakorlatukba ezt a gyönyörű technikát.